Pornófilm?
A pornófilm sokak által elítélt, ám még annál is több ember által kedvelt „műsor”. A pornófilm története viszonylag régre nyúl vissza, méghozzá egészen 1972-ig. Ekkor készült ugyanis az első hivatalosan is forgalmazott pornófilm, Mély torok címmel. Egy pornófilm lényege a nemi szervek mutatásában rejlik, a főirányvonal tehát a konkrét testiség és szexualitás, nem kimondottan az erotika. Néhány vélemény szerint a pornófilm szereplői prostituáltak, de ez azonnal megcáfolandó, hiszen akármennyire is fura a helyzet, mivel filmről van szó, így a benne szereplők színészek mind egytől egyig. Bár nyilvánvaló, hogy a pornófilm szereplői leggyakrabban nem hivatásos, és szakmát tanult színészek, de semmiképpen sem pénzért szexuális szolgáltatásokat nyújtó utcalányok.
Egy pornófilm több típusba is sorolható. Lehet szereplők szerint, illetve a pornófilm szereplőinek száma szerint csoportosítani, de lehet helyszín alapján, vagy történet alapján is. A pornófilm lehet heterogén párok szexuális kapcsolatát bemutató film, de manapság egyre több oldalon megtalálható az extrémebb helyzeteket, akár homoszexuális párok szexelését bemutató pornófilm. Tulajdonképpen bármit megtalálhatunk, amire igény van. Aki a több tagból álló orgiákat kedveli, vagy az egymást kényeztető leszbikus hölgyek játékát, az is biztosan talál kedvére valót a pornófilm paradicsomokban. A pornófilmek helyszíne pedig végképp kimeríthetetlen. Fényűző hotelszobák, vagy a természet egy –egy rejtett zuga, mind történettől függő. Története általában a pornófilmek közül a legtöbbnek van. Egy alapsztori, egy kis körítés, és rögtön a lényegre térhetnek a szereplők.
Akár bevallják, akár nem pornófilmet mindenki szokott nézni, még a hölgyek is. Lehet titokban, és lehet kevésbé titokban, de a lényeg, hogy a pornófilm nem tiltott, sőt néha kell is. Bár a törvény szabályai szerint csakis nagykorúak számára engedélyezett. Természetesen a legtöbb kíváncsi kiskorú bukott már le a szülei előtt pornófilm nézésével, de a nézők többsége nagykorú, és inkább férfi. Mint már említettem ez persze nem jelenti azt, hogy a nők nem élvezik a pornófilm nyújtotta élvezeteket, nem is gondolnánk, milyen sokan vannak így ezzel.
A legtöbb pornófilm az interneten található, különböző videó megosztó portálokon. A pornófilm megtekintése előtt, illetve az oldal tartalmának megjelenítése előtt válaszolni kell általában az „Elmúltál már 18?” kérdésre, majd a helyeslő válaszra kattintva máris lehetőségünk van a különböző pornófilm típusok közül válogatni. Általában a legtöbb pornófilm kategorizálva van, és az egyes kategóriákon belül található meg a szélesebb választék. Ha nincs internet hozzáférésünk, de a szabadidőnket feltétlenül pornófilm nézésével szeretnénk eltölteni, akkor érdemes egy tékába betévedni, és ott a pornófilm gyűjteményeket tartalmazó polc felé orientálódni. A pornófilm kikölcsönzésekor gyűrjük le a szégyenlősségünket, hiszen nincs abban semmi szégyellni való, hogy az érdeklődési körünknek megfelelő filmet választunk.
Vannak híresebb, és kevésbé híres pornófilm színészek, leginkább hölgyekre gondolok. Nem kell megvetni, vagy elítélni őket, hiszen sok férfi álmát teljesítik, ami szintén kihívás. Arról nem beszélve, hogy a résztvevők számára ez is egy megélhetési forma. Az, hogy kinek milyen nő az esete, az már magánügy, szerencsére annyi pornófilm áll rendelkezésünkre amennyit csak szeretnénk, csak bírjuk szusszal…
